Elkap egy gondolat, és elkezd motoszkálni a fejemben. Jóisten tudja, hogy honnan jön az idea, de már azon gondolkodom, hogyan lehetne ennek formát adni, kifejezni, megosztani. Elmondani? Eljátszani? Elénekelni? Megírni? Hangoskönyv? Lemez? És amikor létrejön - a semmiből - egy gondolatból, és alkotás lesz, nincs annál boldogítóbb érzés számomra.

(Békés Itala)

A felhalmozás - beleolvadni a tömegbe

A vásárlás egy örömteli dolog számomra. Emlékszem, még néhány éve milyen bizalmatlan voltam az internetes vásárlással kapcsolatban, majd lépésenként egyre közelebb engedtem magamhoz. Először csak nagy, ismert üzletektől, szigorúan utánvéttel mertem rendelni, majd szépen, lassan magába szippantott az online piac, és vásárlásaim nagy részét ma már itt bonyolítom. Ezzel hatalmas lehetőségek nyíltak meg a tárgyak felhalmozása - és természetesen a pénzköltés előtt. Ez az időszak nagyjából akkorra tehető, amikor befejeztem az egyetemet, munkába álltam és végre saját keresetem lett. Amíg zsebpénzből vagy ösztöndíjakból kell gazdálkodnod, nem igazán teheted meg, hogy sokat vásárolj. Amint azonban eléred az anyagi önállóságot, úgy érzed, rengeteg mindent kell bepótolnod.

Legalább is én így voltam ezzel. Ha valaki, akkor én ott voltam a leárazásokon, a kuponos napokon, és költöttem. Folyamatosan. Felhalmoztam. Szortíroztam. Felhalmoztam. Ha ezt elég jól csinálod, akkor néhány év alatt ráunsz, és arra eszmélsz, hogy a lakásod, a gardróbod tele van csupa olyan holmival, amiket azért vettél meg, mert olcsó volt, mert megtehetted, mert költeni akartál. Jó érzés volt, hogy van miből. De igazából ezek a tárgyak nem okoznak örömet, a legtöbbről már azt sem tudnád megmondani, hogy hol vetted vagy kivel. Lapulnak a szekrényben, a polcokon kihasználatlanul, diszfunkcionálisan és anélkül, hogy legalább egy apró gondolatot, élményt rejtenének magukban. Találkozol velük az utcán, másokon, mások lakásában, mások Facebook oldalán, és az egésztől olyan érzésed lesz, hogy általuk Te is pont olyan vagy, mint mások. Ugyanaz az ébresztőóra kelt reggelente, ugyanazon az esős napon ballagsz lehangoltan a munkahelyedre, ugyanazt a ruhád viseled és ugyanazt a hamburgert eszed. Ugyanazon a tányéron.

Tömegcikk helyett - jelentesz nekem valamit?

Én ezen a ponton döbbentem rá, hogy valamiben különbözni szeretnék másoktól. A tárgyaink, amik körülvesznek minket, az egész életterünket meghatározzák, így az életünket is. Miért okoz nekem hihetetlen örömet a lakásfelújítás? Mert az ízlésem változik, és amilyen környezetben néhány éve jól éreztem magam, az ma már lehet, hogy idegen tőlem. Mert a változatosság mindig inspirálóan hat. 

Miért hozok haza szuveníreket az utazásaimról? Mert mind-mind egy-egy emléket őriznek, ami számomra kedves, és gondoskodnak róla, hogyha a kezembe veszem őket, felidéznek bennem olyan illatokat, hangokat, színeket, ízeket, amiket különleges élményként őrzök, és ami mindig az enyém lesz. Csak az enyém.

Miért ajándékozok meg másokat tárgyakkal? Mert szeretném, ha eszükbe jutna róluk a figyelmességem. Szeretnék egy darabot adni magamból - vagy az ízlésemet, vagy azt a képességet, hogy tudom, mire vágyik a másik, vagy az örömből valamit, amit nekem okoz azáltal, hogy megajándékozom vele egy szerettemet.

Miért készítek fényképeket? Mert az a pillanat egyszeri és megismételhetetlen, és mert amit akkor átéltem, amikor a fotó készült, azt pont ugyanúgy senki más nem.

De mi a helyzet a tömegcikkel, amiből bármikor, bármennyit beszerezhetek? Amiből sok van, azt nem tudom igazán értékelni. Ha megveszem, akkor az nemcsak az enyém lesz és nemcsak az én élményem, hanem rajtam kívül még rengeteg emberé ugyanúgy, akár csupán az ismeretségi körömben is több tucaté.

Vásárlóból kincskereső

Emlékszem, hogy az első kézműves ajándékot, amit karácsonyra szántam a nővéreméknek, váci keramikusoktól vásároltam. Természetesen besétálhattam volna valamelyik hipermarketbe vagy böngészhettem volna a konyhai webáruházakat, ehelyett azonban úgy döntöttem, hogy valami különlegeset választok - olyat, ami csak keveseknek van. Amiben nemcsak az én szívem-lelkem van benne, hanem az alkotóé is. Az azóta eltelt időben még inkább kifejlődött bennem az igény arra, hogy ne csak kézzel készült, hanem egészen egyedi is legyen az a tárgy, amivel körül szeretném venni magam. Az otthonomban, a munkahelyemen, az öltözékemben. A gyűjtőszenvedélyről lemondva ma már a különlegeset keresem. Azt a formát, színt, illatot, amit nem találok meg akárhol. Aminek az értéke az egyediségében rejlik. Ami nem feltétlenül trendet követ, hanem jó ízlést. Amiben van valami ötlet. Ami mond nekem valamit. Ezeket keresem a kézműves tárgyakban és ezért szeretek alkotni.

Ti miért szeretitek a kézműves tárgyakat?

Julcsi