Tavaszköszöntő ajtódísz saját kezűleg - élet a virágokon túl
Talán ismeritek már a virágok iránti határtalan rajongásomat, ugyanakkor - mint tudjuk - a változatosság is gyönyörködtet. Mivel tavaszt köszönteni nemcsak virágokkal lehet, kiötöltem egy igazán elragadó külsejű, textilszívekkel díszített koszorút, amibe már csempésztem némi nyuszicsalogató hangulatot is. Nézzétek meg, hogyan készült!
Kellékek:
|
|
Elkészítés:
Kétféle méretben hosszúkás szív alakú sablont készítettem papírból, amely mentén kivágtam négy-négy szívet, a pamutvászonból pedig két-két darabot kb. fél cm-es ráhagyással. Egymásra helyeztem egy filc és egy pamutvászon szívet, a ráhagyást behajtottam, és hobbiragasztóval rögzítettem. Így lett egy kis tartása és a vászon sem indul foszlásnak. Ezután pelenkaöltéssel a hátoldalát képező filcet hozzávarrtam, eközben a két réteg közé pedig egy darab csipkét és pomponfüzért dekorációnak. Amikor majdnem körbeértem az öltésekkel, nem túl ducira kitömtem, és befejeztem a varrást. Végül egy gombot is ragasztottam a csipkés rész közepére.
Miután elkészültem a szívekkel, hozzáláttam a nyuszihoz. Lefestettem rózsaszínre, hogy az előbukkanó részek is szép külsőt kapjanak, ezután beragasztóztam a teljes felületet, és hol a pomponfüzért rögzítettem rá tekergetve, hol pedig a mintás papírszívószálakat, melyeket a ragasztó száradása után végtam pontos méretre. A maradék pomponfüzért körbetekertem a vesszőkoszorún, aminek bal oldalára a nyuszit, jobb oldalára pedig a szíveket, kissé egymásra helyezve, ragasztópisztollyal rögzítettem. Utolsó lépésben szaténszalagból készítettem rá akasztót. Friss, tavaszi és nagyon bájos lett a végeredmény. Nektek hogy tetszik?
Alkotásra fel!
Julcsi